Németh Csaba tegnap este indult és ma reggel 5.-ként ért célba az Ultra-Trail du Mont-Blanc hegyi futóversenyen. Idén a rossz idő miatt a szokásos 168 km-es táv csak 103 km volt. A videón 6:38-nál kezdődik a befutója. Csaba tavaly 4. lett előtte a semmiből robbant az élmezőnybe egy 2. hellyel. Vagyis akik ismerték azoknak nem volt annyira semmiből. A 90’es évek elején Csabi még hegyet mászott, szintén tekintélyes mennyiségű fanatizmussal. Sorban teljesítette az elérhető legnagyobb mászó teljesítményeket és hamar kiderült, hogy fejben is igen erős. Egyre többet mászott a Tátrában egyedül, biztosítás nélkül. Volt, hogy 3 utat szólozott egy nap alatt a Batizfalvi csúcs déli falán és máig Ő az egyetlen aki egyedül és kötél nélkül mászta meg a Wéber északi fal Szuperdirekt útját. Utóbbi nem volt teljesen szándékos, mert a sokkal könnyebb Direktet akarta mászni, de beletévedt ebbe a rohadt nehéz útba. Szerencsére a kritikus helyen talált egy benthagyott kötélgyűrűt és tudott benne pihenni, majd azt szögről szögre akasztgatva átjutott a kritikus részeken.
Aztán egyszer csak úgy érezte mindent elért már amit a mászásban akart és a triatlonon át visszatalált eredeti sportjához, a futáshoz. Most a Bükkben egy lelkes terepfutó csapat motorja.